Idealizmusom - sokak számára talán naivságom - egyik alapja a meggyőződésem, hogy a világ tele van sok-sok csodás emberi kapcsolódással, támogató ötlettel, segítséggel és összefogással.
Ugyanakkor ha csak napi 2 órát hírek olvasásával töltünk, pörgetjük a híroldalakat ahol szinte csak negatívumokkal találkozunk, az hamarosan fásultsághoz vezethet. Saját védelmünk érdekében, hiszen a szervezet ezzel próbálja normalizálni a sok-sok tragédiát, bosszúságot.
A fásult ember azonban nem lehet cselekvő ember, ez pedig a fejlődés és a megfelelő reakciók gátját képezi. Gátját képezi a kiállásnak a bántással szemben, a felszólalást az igazságtalansággal szemben és a cselekvést, amikor annak helye és ideje van. Akár már menekülni sincs ereje.
Vajon megváltoztatná-e ezeket a folyamatokat, ha a 2 órából csak 30 percet a jó hírek olvasásával töltenénk?
Számomra azok a pozitív hírek, amelyek emberek, közösségek összefogásáról szólnak, akik egy kihívást jelentő helyzetre, egy megoldandó szociális, társadalmi problémára megoldást találnak és példát mutatnak. Akik inspirálóak és akikből meríteni lehet. Ezeket igyekszem felkutatni és az oldalon közzétenni, természetesen ahol tehetem resztoratív keretekbe ágyazva.
Úgy érezhetjük, hogy az emberi szolidaritás és kedvesség eltűnt a Világunkból. Pedig talán sosem volt nagyobb szükség rá, mint napjainkban. Kedvesnek lenni sokkal inkább hozzátartozik emberi mivoltunkhoz, mint azt hinnénk.
A CBS videója Peggy Winckowski és unokája történetét mutatja be. Peggy ugyanis minden szerda reggel egy sereg fiatalt vendégel meg a házában.
A traumainformált tervezés elveit alkalmazva szép és támogató környezet hozható létre a társadalom legsebezhetőbb tagjai számára, mint amilyenek a hajléktalanok vagy a bűncselekményeket elkövető nők, anyák, azok a csoportok, akik azon túl vagy épp annak hatására, hogy életükben traumák sorozatét élték át, a társadalom szélére sodródtak. Az épületek...
