A resztoratív szemlélet megjelenése az igazságszolgáltatásban
Ha kívülállóként hallunk egy történetet, olvasunk egy bűncselekményről könnyebb válaszolnunk arra a kérdésre, hogy most minek is kellene történnie. Aki sért, aki bűnt követ el büntetést érdemel. Egyszerű, nem? De vajon érintettként is elegendő lenne a túllépéshez pusztán az állam által kiszabott büntetés?
Korábban a szemet szemért elv volt az irányadó a büntetés meghatározásában. Amelyik kézzel lopott a tolvaj, azt vágták le. Eredménye? Egyeseket lehet visszatartott a félelem, de ha a túlélés volt a tét vagy épp nem látott más és könnyebb lehetőséget, legközelebb okosabban csinálta. Szerencsére idővel rájöttek, hogy ennél azért összetettebb a kérdés. Az alapvető emberi jogok mellett a büntetőjog is garanciákat állított fel, mint pl. hogy a büntetés arányos legyen az elkövetett cselekmény súlyával, de legyen tekintettel az elkövető személyére és az elkövetés módjára is és mindenképpen biztosítsa a társadalom tagjainak biztonságérzetét.
A büntető igazságszolgáltatás keretei
A bűncselekmények azonban ritkán pillanatképek, nem önmagukban létező cselekedetek, mindig vannak személyes vagy környezeti tényezők, amelyek befolyásolják az elkövetést. A konfliktusokról szoktuk mondani, hogy a jéghegy csúcsa és mindaz, ami az okokat megmutatja a víz alatt van.
A büntető igazságszolgáltatásnak azonban nem célja alámerülni a részletekbe. Feladata, hogy az adott cselekmény társdalomra veszélyességének mértékét megállapítsa, a cselekményt szankcionálja a társadalom védelme érdekében.
A büntetőpolitika azonban további célokat is meghatározott, többek között a bűncselekmények számának és a bűnismétlésnek a csökkenését, valamint az áldozatok érdekeinek kiemelt védelmét.
Kérdés tehát, hogy a jogalkotók által meghatározott szankciók és keretek önmagukban kellőképpen szolgálják a sérelmet elszenvedők érdekeit, és megfelelő módon segítik elő a sérelmet okozó felelősségvállalását és a bűnismétlés elkerülését?
A kutatások azt igazolták, hogy ezen nézőpontok kevésbé érvényesültek a büntetőeljárás hagyományos rendszerében. A bűncselekmény következményeként az áldozatok biztonságérzete nagy mértékben csökkent, sokan számoltak be arról, hogy bizonytalanok lettek önmagukkal és bizalmatlanok másokkal szemben. Sokukban rengeteg kérdés maradt fenn, amelyre a büntetőeljárás sem adott választ.
A sértettek a legtöbb esetben háttérbe szorultak az eljárás során, a hatóságokkal szemben is bizalmatlanná váltak, nem érezték azt, hogy az eljárás vagy a kiszabott büntetés az ő érdeküket is figyelembe venné. Van, hogy negatív élményeik miatt egyesek úgy döntenek, hogy újabb bűncselekmény elszenvedőiként már nem fordulnának a hatósághoz.
A bűncselekmény ténye tehát önmagában is stigmatizáló. Az elkövető felé ez a megbélyegzés a környezetétől érkezik, míg az áldozat számára ez egy belső megélés, egy kontrolvesztett állapot, amely bénítóan hathat rá. Sok esetben pedig az áldozathibáztatás is megjelenik, amely tovább nehezíti egyébként is kilátástalannak tűnő helyzetüket.
Minél komolyabb a szituáció, minél nagyobb a sérelem, annál több érzés, élmény és szükséglet forrong bennünk. Egy bűncselekmény sértettjében a kontrollvesztés állapota, a félelem, a tehetetlenség, a frusztráció, a düh, a szégyen, az elkövetőben a bűntudat, szégyen, düh, csalódottság érzései kavaroghatnak.
Az áldozatokban felmerül az igény a válaszokra, a helyzet megértésére, hogy újra biztonságban érezhessék magukat, hogy visszaszerezhessék a hitet önmagukban és másokban.
Az elkövetők pedig a legtöbb esetben motiváltak abban, hogy kifejezhessék a sajnálatukat, bocsánatot kérhessenek, helyrehozhassák a történteket.
Mindezekre azonban a büntető igazságszolgáltatás kevés lehetőséget és teret biztosít, hiszen elsődleges céljainak megvalósítására kell koncentrálnia.
A felszín alatti folyamatokra és igényekre a resztoratív szemlélet segít rátekinteni, kiegészítve (és nem kiváltva) a büntető igazságszolgáltatás rendszerét.
A helyreállító (resztoratív) igazságszolgáltatás lehetőségei
Az 1970-es évektől kezdődően indultak el újító gondolatok, amelyek az igazságszolgáltatás átalakítását, illetve új lehetőségek bevezetését tették lehetővé. Erre a folyamatra nem csak az volt nagy hatással, hogy az áldozatok egyre kevésbé voltak elégedettek, de igazolást nyert az is, hogy a büntetések önmagukban és a komolyabb szankciók tekintetében sem érik el a bűnismétlés kellő mértékű csökkenését.
Nils Christie norvég kriminológus, szociológus fogalmazta meg:
az állam kivette állampolgárai kezéből a döntés lehetőségét az őket közvetlenül érintő ügyekben. A konfliktusok a társadalom fontos elemei. A társadalmi rendszereket úgy kell megszerveznünk, hogy a konfliktusok egyszerre legyenek ápolva és láthatóvá téve, és ügyeljünk arra is, hogy a szakemberek ne monopolizálják azok kezelését.
Felhívta a figyelmet arra, hogy különösen a bűncselekmények áldozatai veszítették el részvételi jogukat a büntetőeljárásban. Amennyiben lehetőségük lenne dönteni az áldozati igények jobban érvényesülnének, kérdéseire választ kaphatna és ezáltal a bűncselekmény feldolgozása és a továbblépés is könnyebben megtörténne.
Az elkövető számára a tettének következményeivel történő szembesülés leghatékonyabb módja, ha közvetlenül a másik féltől hall azokról és adott annak a lehetősége, hogy közvetlenül az áldozat számára tegye jóvá az okozott sérelmet.
Az Európai Unió 2006-ra előírta tagállamai számára a helyreállító igazságszolgáltatás lehetőségeinek megteremtését jogrendszerükben.
Ennek legfőbb eredményeként 2007 óta hazánkban is lehetőség van arra, hogy a bűncselekménnyel (2014 óta szabálysértésben) érintett áldozat és a sérelmet okozó személy közvetítői eljárás keretein belül rendezze a kialakult helyzetet.
A mediáció, illetve más resztoratív konfliktuskezelési technikák (kör és konferenciamódszerek) arra adnak lehetőséget, hogy a konfliktusban érintettek és esetlegesen közösségeik tagjai egy mindenki érdekeit képviselő, pártatlan szakember(ek), mediátor(ok) segítségével, támogatásával tudják feldolgozni a történteket és találjanak közösen valami olyan megoldást (jóvátételt) a kialakult helyzetre, amely az áldozat igényeire rezonál, az elkövető lehetőségeinek a figyelembevételével.
A resztoratív folyamatokban fontos, hogy olyan biztonságos teret hozzanak létre, amelyben senki nem érzi magát megbélyegezve, amelyben van idő a kérdéseket megfogalmazni és azokat megválaszolni, amelyben minden érintett úgy érezheti, hogy figyelnek rá és senki nem érzi magát elnyomva.
A további bejegyzésekben igyekszem megmutatni a helyreállító igazságszolgáltatás sokszínűségét és mindazokat a lehetőségeket, amely egy emberségesebb és az egyéni és társadalmi igényekre is reflektáló megoldásokhoz és reakciókhoz vezethetnek, olyan nehéz helyzetekben is, mint amilyen egy komoly sérelmet okozó bűncselekmény.
Véleményem szerint a társadalom értékét, minőségét az is megmutatja, hogy igazságszolgáltatási rendszerén keresztül, hogyan képes támogatni a bűncselekmények, vagy más sérelmes helyzetek érintettjeit, az áldozatokat, az elkövetőket és azok közösségeit.
Hivatkozás:
- The British Journal of Criminology, Volume 17, Issue 1, January 1977, Pages 1-15, https://doi.org/10.1093/oxfordjournals.bjc.a046783
- Borbíró Andrea-Gönczöl Katalin-Kerezsi Klára-Lévay Miklós (szerk.) (2020): Kriminológia [Digitális kiadás.] Budapest: Wolters Kluwer Hungary Kft.. Letöltve: https://mersz.hu/hivatkozas/m736YOV1796_88_p1#m736YOV1796_88_p1 (2022.01.28.)