Joan és Jacob története - a végzetes ütés
A 28 éves mentős gyakornok, James Hodgkinson 2011-ben életét vesztette egy utcai verekedésben. Támadója, Jacob Dunne bűnösnek vallotta magát, és 13 hónapos börtönbüntetést kapott emberölésért. Később James szülei a helyreállító igazságszolgáltatás révén találkoztak Jacobbal.
𝐉𝐚𝐜𝐨𝐛 𝐃𝐮𝐧𝐧𝐞: "Azon a napon ünnepeltem egy barátom 18. születésnapját. 2011 júliusa volt és ezt a napot azokkal töltöttem, akiket az évek során jobban tiszteltem és jobban érdekeltem, mint a saját családomat."
Jacob problémás gyerek volt, akit 15 éves korára már két iskolából is kizártak, az érettségire el sem ment, nem igazán voltak tervei, céljai. Legfontosabb hiedelme az lett, hogy mindig meg kell védenie barátait. Ez a drive indult be nála, amikor a kérdéses éjszakán telefonhívást kapott egy barátjától, hogy bajba keveredtek.
Amikor a címre ért látta, hogy a barátai más férfiakkal vitatkoznak és verekednek. Mikor odaért kérdés nélkül ütött, majd a többiekkel együtt elfutott a helyszínről. Ekkor még nem tudta, hogy egyetlen ütése egy ember halálát okozta.
Egy hónap múlva az élete megváltozott, amikor a rendőrség a barátain keresztül eljutott hozzá. Végül ő volt az egyetlen, aki ellen vádat emeltek és akit elítéltek. Mivel elismerte bűnösségét enyhébb büntetést kapott, 13 hónapot kellett börtönben töltenie. A börtönben töltött időszakról így emlékezik: "A börtönben felemésztett a harag, és a barátaimat kezdtem hibáztatni. Elsöprő érzésem az önsajnálat lett, mintha én lennék az egyetlen áldozata ezeknek a tragikus körülményeknek...más fogvatartottak vettek körül, akik ugyanazokat a közös bűnözői értékeket vallották, mint én. Mire kiszabadultam, még rosszabb emberré váltam, mint amikor bementem, nem reménykedtem a jövőmben."
Szabadulása után két hónappal a pártfogó felügyelője megkérdezte, hogy hallott-e már a helyreállító igazságszolgáltatásról. Elmondta, hogy James szülei, David és Joan szeretnének néhány kérdést feltenni neki arról az éjszakáról. Jacob először gondolt arra, hogy másokat talán mélyebben sérthetett az az este. Úgy döntött, hogy a legkevesebb, amit megtehet, hogy segít megérteni a történteket.
𝐉𝐨𝐚𝐧 𝐒𝐜𝐨𝐮𝐫𝐟𝐢𝐞𝐥𝐝: "Amint megkaptam a hívást, Nottinghambe rohantam, hogy James mellett lehessek. Nem tűnt sérültnek. Csak egy apró zúzódás volt az állán. De bevérzett az agya, és amikor a műtét nem segített, gépre helyezték. Amikor nem kapott levegőt, nem volt kiút, és kilenc nap múlva kértem, hogy kapcsolják ki a gépet."
"Abban a pillanatban, amikor kisétáltam az intenzív osztályról, hogy elmondjam a többieknek, hogy James elhunyt, a gyilkossági csapat várt rám. Ettől kezdve ahelyett, hogy gyászolhatnánk és eltemethetnénk Jamest, a nyomozásra kellett összpontosítanunk. Vágytam a saját helyemre, és arra, hogy a családommal lehessek, de még 11 hétig nem tarthattuk meg a temetést."
A 19 éves Jacob Dunne-t nem sokkal ezután letartóztatták. "Rendkívül sokat segített nekem, hogy bűnösnek vallotta magát, mert ez azt jelentette, hogy nem kell hosszan elhúzódó tárgyalással szembenéznünk. Jacobot négy év börtönbüntetésre ítélték emberölésért, de végül életkora és bűnösségének bevallása miatt csak 13 hónapot töltött le. Hihetetlenül dühösnek és keserűnek éreztem magam emiatt. Hogyan érhetne James élete mindössze 13 hónapot?! Arra gondoltam, hogy ennek mégis milyen elrettentő hatása van mások számára?"
Egy nap egy önkéntes beszélt nekik a helyreállító igazságszolgáltatásról, hogy ez egy módja annak, hogy enyhítsenek fájdalmukon. "Soha nem hallottam a helyreállító igazságszolgáltatásról, de elmagyarázták, hogy ha Jacob beleegyezik, kapcsolatba léphetünk vele egy harmadik félen keresztül, hogy választ kapjunk néhány kérdésünkre."
A kapcsolatfelvételt, majd a találkozást a Remedi, Anglia egyik helyreállító igazságszolgáltatást nyújtó szervezetének szakemberei készítették elő. Hónapokig leveleken keresztül közvetítettek. Ezalatt már sokmindent megtudtak egymásról.
𝐉𝐨𝐚𝐧 𝐒𝐜𝐨𝐮𝐫𝐟𝐢𝐞𝐥𝐝: "Meg akartuk tudni elért-e valamit azzal, hogy börtönbe került. De megtudtuk, hogy a börtön semmit sem tett érte. Nem ajánlottak fel semmilyen tanfolyamot, és elengedték úgy, hogy nem volt hol laknia." … sőt "a börtönben, mivel a barátai [akik jelen voltak a bűncselekmény helyszínén] nem álltak ki mellette, Jacob áldozatként tekintett önmagára, ami nagyon megdöbbentett minket. Ugyanakkor Jacob nem értette, miért törődünk az életével, és miért akarjuk látni, hogy megtalálja céljait a jövőben."
𝐉𝐚𝐜𝐨𝐛 𝐃𝐮𝐧𝐧𝐞: "részletesen megtudhattam, min mentek keresztül ők és családjuk, a rengeteg beszámoló hatására annyira elöntött a bűntudat és a szégyen, hogy úgy döntöttem tennem kell valamit. Az lepett meg leginkább, hogy David és Joan mennyire támogattak abban, hogy jobb döntéseket hozzak, és ennek eredményeként közvetítők és levelek útján elkezdtem tájékoztatni őket a fejlődésemről. Ezalatt az idő alatt arra ösztönöztek, hogy térjek vissza az oktatásba, és azóta messze túlléptem azon, amire azt gondoltam képes lehetek."
Jacob leérettségizett, és egy évvel később elkezdte egyetemi tanulmányait kriminológia szakon. Ekkor érezték mindannyian úgy, hogy készen állnak a találkozásra.
𝐉𝐨𝐚𝐧 𝐒𝐜𝐨𝐮𝐫𝐟𝐢𝐞𝐥𝐝: "Nagyon nehéz volt. Nem tudod, mit fogsz mondani, vagy hogyan fogsz reagálni. Megérkeztünk az épületbe, és bevittek minket egy szobába, míg Jacob egy másik szobában volt. Azt hiszem, neki lehetett a legnehezebb átmenni azon az ajtón és meglátni minket. Emlékeztem rá a rendőrségi iratokból, de a valóságban annyira másképp nézett ki. Fiatal ember volt, nem szörnyeteg.
A facilitátor bemutatott minket, és elkezdtünk beszélni arról, hogy mi történt azon az éjszakán, és miért ütötte meg Jamest. Amikor elmondtam neki, milyen James emberként, láttam, hogy Jacob szeme megtelte. Mindannyian hullattunk néhány könnyet. Láttam, hogy mélyen megbánta, és ez reményt adott bennem, hogy megváltozhat. Megállapodtunk, hogy közösen építjük a jövőt azáltal, hogy nyilvánosan beszélünk a helyreállító igazságszolgáltatásról, és felhívjuk a figyelmet egyetlen ütés katasztrofális hatásaira."
𝐉𝐚𝐜𝐨𝐛 𝐃𝐮𝐧𝐧𝐞: "Hallani őket a James iránt érzett szeretetükről és arról, hogy milyen ember volt, mély hatással volt rám, és megerősítette elhatározásom, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy mások ne éljenek át olyan traumát, amiken ők átmentek. Bár kifejeztem, mennyire sajnálom, meg is kellett köszönnöm, hogy kezdeményezték levelezésünket, és volt bátorságuk találkozni velem. Enélkül - nagy valószínűséggel - még ma is börtönben ülnék. Rendkívüli arra gondolni, hogy akiknek a legtöbbet ártottam, azok ítéltek meg a legkevésbé."
𝐉𝐨𝐚𝐧 𝐒𝐜𝐨𝐮𝐫𝐟𝐢𝐞𝐥𝐝: "Vannak akik azt mondják, hogy soha nem találkoznának azzal a személlyel, aki megölte a gyermeküket, de elhatároztam, hogy választ kapok azokra a kérdésekre, amelyek éjszaka ébren tartottak.Sok időbe telt, mire jól érezzük magunkat a megbocsátás szóval. Korábban úgy éreztem, hogy ha megbocsátok Jacobnak, az azt jelenti, hogy elfelejtettem Jamest, de most, hogy Jacob élete jó irányt vett, megbocsátani neki természetes érzéssé vált. A megbocsátás számomra azt jelenti, hogy békében élek, elengedem a keserűséget, és beengedem Jacobot az életembe."
Joan és Jacob életét James tragikus halála kötötte össze. Mindketten egyedül maradtak a kérdéseikkel, haragjukkal és dühükkel. A helyreállító igazságszolgáltatás által biztosított kommunikáció segített felülemelkedni és legyőzni vagy épp feloldani ezeket az érzéseket, válaszokat adni a kérdésekre. Kapcsolatfelvételük pedig végül túlmutatott a történtek feldolgozásán.