Kompetensnek látni és kompetensnek láttatni!

Az elmúlt egy hétben két vélemény feszült egymásnak (nagyon leegyszerűsítve): az egyik, hogy a romák a felelősek elmaradásukért, mert nem tesznek felzárkózásukért, nem élnek a számukra biztosított lehetőségekkel, a másik oldal pedig azt mondja, hogy ez áldozathibáztatás, és ez elsődlegesen a kormány és a többségi társadalom feladata lenne. Mindegyikben van igazság, illetve önmagukban egyik sem az. A romák saját aktív lépéseik nélkül nem tudnak kikecmeregni a gödörből, ellenben ehhez rengeteg kapaszkodóra van szükség, amelynek biztosítása rendszerszintű feladat kell, hogy legyen. 𝑬𝒈𝒚 𝒅𝒐𝒍𝒐𝒈 𝒂𝒛𝒐𝒏𝒃𝒂𝒏 𝒏𝒆𝒎 𝒔𝒛𝒂𝒃𝒂𝒅, 𝒉𝒐𝒈𝒚 𝒌𝒆́𝒓𝒅𝒆́𝒔 𝒍𝒆𝒈𝒚𝒆𝒏, 𝒎𝒆́𝒈𝒉𝒐𝒛𝒛𝒂́ 𝒂𝒛, 𝒉𝒐𝒈𝒚 𝒆𝒓𝒓𝒆 𝒌𝒆́𝒑𝒆𝒔𝒆𝒌, 𝒂𝒛𝒂𝒛 𝒌𝒐𝒎𝒑𝒆𝒕𝒆𝒏𝒔𝒆𝒌-𝒆!!!

2020-ban olvastam egy tanulmányt, amely akkor nagy hatással volt rám mert keretet adott mindannak, amit addig tapasztaltam, mint pártfogó felügyelő, mint mediátor egyaránt. Most újból elővettem, hogy elolvassam és megosszam veletek is. Szerzője Szekeres Hanna az ELTE-PPK adjunktusa, aki az előítéletesség dimenzióiról folytatott kutatásának eredményeiről számol be 𝐊𝐞𝐝𝐯𝐞𝐥𝐧𝐢 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐭𝐢𝐬𝐳𝐭𝐞𝐥𝐧𝐢 𝐜. 𝐭𝐚𝐧𝐮𝐥𝐦𝐚́𝐧𝐲𝐚́𝐛𝐚𝐧. A tanulmányban bemutatja a gyakoribb előítélet-csökkentő programokat és megállapítja, hogy azok elsődlegesen a rokonszenv kialakulását célozzák. Ezek a programok főként azon dolgoznak, hogy a programban résztvevők számára az adott társadalmi csoportok szimpatikusabbá, rokonszenvesebbé váljanak. 𝐔𝐠𝐲𝐚𝐧𝐚𝐤𝐤𝐨𝐫 𝐤𝐞𝐯𝐞́𝐬 𝐨𝐥𝐲𝐚𝐧 𝐩𝐫𝐨𝐠𝐫𝐚𝐦 𝐥𝐞́𝐭𝐞𝐳𝐢𝐤 𝐢𝐭𝐭𝐡𝐨𝐧 𝐞́𝐬 𝐤𝐮̈𝐥𝐟𝐨̈𝐥𝐝𝐨̈𝐧 𝐞𝐠𝐲𝐚𝐫𝐚́𝐧𝐭, 𝐚𝐦𝐞𝐥𝐲 𝐚 𝐤𝐨𝐦𝐩𝐞𝐭𝐞𝐧𝐜𝐢𝐚 𝐚𝐥𝐚𝐩𝐮́ 𝐞𝐥𝐨̋𝐢́𝐭𝐞́𝐥𝐞𝐭𝐞𝐬𝐬𝐞́𝐠 𝐚́𝐭𝐚𝐥𝐚𝐤𝐢́𝐭𝐚́𝐬𝐚́𝐧 𝐢𝐬 𝐝𝐨𝐥𝐠𝐨𝐳𝐧𝐚.

Előítéleteink ugyanis többfélék lehetnek, mint ahogyan azt a szerző az un. sᴢᴛᴇʀᴇᴏᴛɪ́ᴘɪᴀ ᴛᴀʀᴛᴀʟᴏᴍ ᴍᴏᴅᴇʟʟʙᴇɴ megmutatja: 

Az egyik ág azt jelzi, hogy mennyire szimpatikus számunkra egy adott marginalizált csoport (pl. romák, menekültek, vallási felekezethez tartozók), a másik pedig, hogy mennyire érezzük őket kompetensnek. Ez utóbbira jóval kevesebb figyelem hárul, pedig 𝘩𝘢 𝘦𝘻𝘻𝘦𝘭 𝘯𝘦𝘮 𝘷𝘢𝘨𝘺𝘶𝘯𝘬 𝘵𝘪𝘴𝘻𝘵𝘢́𝘣𝘢𝘯 (𝘰̈𝘯𝘮𝘢𝘨𝘶𝘯𝘬𝘣𝘢𝘯 𝘷𝘢𝘨𝘺 𝘦𝘨𝘺 𝘵𝘢́𝘳𝘴𝘢𝘥𝘢𝘭𝘮𝘪 𝘬𝘦́𝘳𝘥𝘦́𝘴𝘳𝘦 𝘷𝘰𝘯𝘢𝘵𝘬𝘰𝘻𝘰́𝘢𝘯), 𝘢𝘬𝘬𝘰𝘳 𝘮𝘪𝘯𝘥𝘦𝘯 𝘱𝘳𝘰́𝘣𝘢́𝘭𝘬𝘰𝘻𝘢́𝘴 𝘦𝘭𝘭𝘦𝘯𝘦́𝘳𝘦 𝘪𝘴 𝘣𝘦𝘯𝘯𝘦 𝘵𝘢𝘳𝘵𝘩𝘢𝘵𝘫𝘶𝘬 𝘢𝘻 𝘢𝘥𝘰𝘵𝘵 𝘤𝘴𝘰𝘱𝘰𝘳𝘵𝘰𝘵 𝘢 𝘭𝘦𝘴𝘻𝘢𝘬𝘢𝘥𝘢́𝘴𝘣𝘢𝘯, 𝘦𝘭𝘮𝘢𝘳𝘢𝘥𝘢́𝘴𝘣𝘢𝘯. Ez történik még akkor is, amikor rokonszenvet érzünk a romák iránt és segíteni akarjuk őket, ugyanakkor nem gondoljuk őket kompetensnek, így megoldjuk vagy megpróbáljuk megoldani helyettük a problémáikat. Ekkor bár a szándékunk pozitív, azonban hatásában 𝘱𝘢𝘵𝘦𝘳𝘯𝘢𝘭𝘪𝘴𝘵𝘢 (𝘢𝘵𝘺𝘢́𝘴𝘬𝘰𝘥𝘰́) 𝘵𝘦𝘯𝘯𝘪𝘢𝘬𝘢𝘳𝘢́𝘴𝘴𝘢́ változik, amely nagymértékben nehezíti a csoport fejlődését és egy függőségi viszonyt is keletkeztet, amely még inkább a kompetenciahiány megélése és bizonyítéka felé tolja a csoportot. Lásd, mindent nyújtottunk és ők azok, akik nem képesek élni a lehetősségeikkel. Sokszor érzékelik ezt a segíteni akaró emberek és miután nem jön az elvárt visszajelzés segítségnyújtásuk hatására, nem érkezik a várva várt változás, dühösen és csalódottan mondják ki sokan az ítéletet, hogy tessék semmit sem érnek az erőfeszítéseink, mert ők azok, akik nem akarnak változni. 

2020-as felmérés alapján a romák azok, akiket a megkérdezettek a legkevésbé tartanak szimpatikusnak, melegszívűnek, kedvesnek, szerethetőnek, és akiket egyben a legkevésbé tartanak kompetensnek. Ezzel a többségi észlelés alapján a 𝐦𝐞𝐠𝐯𝐞𝐭𝐞́𝐬 𝐳𝐨́𝐧𝐚́𝐛𝐚 kerültek, egyedüliként. 

Teljes elszigetelés a többségi társadalom szempontjából és más kisebbségekhez képest is. Ebből a spirálból hogyan tudna egy csoport kilépni önmaga? Ebből a nézőpontból tényleg csak és kizárólag rajtuk múlik, hogy elmarad a fejlődés és felzárkózás? 

𝐇𝐚 𝐧𝐞𝐦 𝐭𝐢𝐬𝐳𝐭𝐞𝐥𝐞𝐦 𝐚 𝐦𝐚́𝐬𝐢𝐤 𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫𝐢 𝐦𝐢𝐯𝐨𝐥𝐭𝐚́𝐭, 𝐡𝐚 𝐚𝐥𝐚𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲𝐚𝐛𝐛𝐧𝐚𝐤 𝐭𝐚𝐫𝐭𝐨𝐦 𝐬𝐚𝐣𝐚́𝐭 𝐦𝐚𝐠𝐚𝐦𝐧𝐚́𝐥, 𝐬𝐚𝐣𝐧𝐚́𝐥𝐨𝐦 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐦𝐞𝐠𝐯𝐞𝐭𝐞𝐦, 𝐧𝐞𝐦 𝐟𝐨𝐠𝐨𝐦 𝐤𝐨𝐦𝐩𝐞𝐭𝐞𝐧𝐬𝐧𝐞𝐤 𝐭𝐚𝐫𝐭𝐚𝐧𝐢, 𝐡𝐚 𝐩𝐞𝐝𝐢𝐠 𝐚 𝐭𝐨̈𝐛𝐛𝐬𝐞́𝐠 𝐞́𝐯𝐭𝐢𝐳𝐞𝐝𝐞𝐤𝐞𝐧, 𝐞́𝐯𝐬𝐳𝐚́𝐳𝐚𝐝𝐨𝐤𝐨𝐧 𝐤𝐞𝐫𝐞𝐬𝐳𝐭𝐮̈𝐥 𝐞𝐳𝐭 𝐚𝐳 𝐮̈𝐳𝐞𝐧𝐞𝐭𝐞𝐭 𝐤𝐨̈𝐳𝐯𝐞𝐭𝐢́𝐭𝐢 𝐟𝐞𝐥𝐞́, 𝐢́𝐫𝐭𝐨́ 𝐤𝐢𝐜𝐬𝐢 𝐚𝐳 𝐞𝐬𝐞́𝐥𝐲 𝐚𝐳 𝐞𝐥𝐦𝐨𝐳𝐝𝐮𝐥𝐚́𝐬𝐫𝐚.

Ez az, amit mindenkinek, aki nem ezzel a puttonnyal érkezik a világra, látnia kellene. Persze mind küzdünk a saját életünkben, teszünk erőfeszítéseket, lehetünk büszkék az elért eredményeinkre és kell is, hogy büszkék legyenünk, de nem indulunk ugyanonnan. A gödörből pedig sokkal hosszabb út vezet kifelé. 

Nézzünk saját magunkba, amikor pl a Gallery8, A roma test politikája című projektjének fotósorozatán végigtekintünk. Kiváló roma értelmiségiek hétköznapi és sztereotip öltözetben. Elfogadjuk és szeretjük a roma zenészeket, de el tudjuk képzelni vállalatigazgatóként, az MTA professzoraként vagy orvosként? Sajnos hajlamosak vagyunk rájuk az általánosító sztereotípiák kivételeiként tekinteni, mert kevésbé fogadjuk el a csoport sokszínűségét, inkább homogén csoportként látjuk őket.

𝘖𝘭𝘺𝘢𝘯 𝘱𝘳𝘰𝘨𝘳𝘢𝘮𝘰𝘬 𝘵𝘢́𝘮𝘰𝘨𝘢𝘵𝘢́𝘴𝘢 𝘴𝘻𝘶̈𝘬𝘴𝘦́𝘨𝘦𝘴, 𝘢𝘮𝘦𝘭𝘺𝘦𝘬 𝘦𝘨𝘺𝘢𝘳𝘢́𝘯𝘵 𝘥𝘰𝘭𝘨𝘰𝘻𝘯𝘢𝘬 𝘢 𝘴𝘻𝘪𝘮𝘱𝘢́𝘵𝘪𝘢 𝘯𝘰̈𝘷𝘦𝘭𝘦́𝘴𝘦́𝘯 𝘦́𝘴 𝘢 𝘬𝘰𝘮𝘱𝘦𝘵𝘦𝘯𝘤𝘪𝘢 𝘢𝘭𝘢𝘱𝘶́ 𝘦𝘭𝘰̋𝘪́𝘵𝘦́𝘭𝘦𝘵𝘦𝘬 𝘭𝘦𝘣𝘰𝘯𝘵𝘢́𝘴𝘢́𝘯.

Van-e megfelelő és támogató jelenléte a cigányságnak a többségi társadalom felé? Jóval nagyobb arányban kellene a sztereotípiákkal foglalkozni, az azokat cáfoló roma élettörténteteket bemutatni az oktatásban az általánostól a szakemberképzésig. Fel kell készíteni a szociális szférában dolgozó szakembereket saját előítéletességük tudatosítására, hogy mit is jelent hitet és bizalmat adni és támogatónak lenni, hinni az emberi kompetenciákban. Olyan programokat kellene láthatóbbá tenni, mint amilyen pl. a Gallery8 munkássága vagy a Romaként. Podcast, amelyeken keresztül a társadalom információkat szerezhet, amelyek sztereotípia döntögetőek. 

Mindezek mellett pedig 𝐨𝐫𝐬𝐳𝐚́𝐠𝐬𝐳𝐞𝐫𝐭𝐞 𝐞𝐥 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐧𝐞 𝐭𝐞𝐫𝐣𝐞𝐬𝐳𝐭𝐞𝐧𝐢 𝐞́𝐬 𝐚́𝐥𝐥𝐚𝐦𝐢𝐥𝐚𝐠 𝐦𝐞𝐠 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐧𝐞 𝐭𝐚́𝐦𝐨𝐠𝐚𝐭𝐧𝐢 𝐚𝐳𝐨𝐤𝐚𝐭 𝐚 𝐩𝐫𝐨𝐠𝐫𝐚𝐦𝐨𝐤𝐚𝐭, 𝐚𝐦𝐞𝐥𝐲𝐞𝐤 𝐚 𝐬𝐳𝐢𝐦𝐩𝐚́𝐭𝐢𝐚 𝐚𝐥𝐚𝐩𝐮́ 𝐞𝐥𝐨̋𝐢́𝐭𝐞́𝐥𝐭𝐞𝐤𝐞𝐧 𝐭𝐮́𝐥 𝐚𝐳𝐨𝐤 𝐤𝐨𝐦𝐩𝐞𝐭𝐞𝐧𝐜𝐢𝐚 𝐝𝐢𝐦𝐞𝐧𝐳𝐢𝐨́𝐣𝐚́𝐯𝐚𝐥 𝐢𝐬 𝐟𝐨𝐠𝐥𝐚𝐥𝐤𝐨𝐳𝐧𝐚𝐤. Mint amilyen pl a 𝑩𝒂𝒈𝒂́𝒛𝒔 𝑲𝒐̈𝒛𝒉𝒂𝒔𝒛𝒏𝒖́ 𝑬𝒈𝒚𝒆𝒔𝒖̈𝒍𝒆𝒕 munkája, akik Bagon (2011 óta) és Dányon végeznek elképesztő munkát a helyi cigány családokkal. Nem adományokkal segítenek, hanem a helyiek képessé tételén dolgoznak, folyamatos jelenléttel és teljes képviselettel, hazai és nemzetközi önkéntes hálózattal. Baromi szimpatikus az ahogyan az eredményeikről kommunikálnak, hogy elismerik és komolyan veszik a helyiek szükségleteit, kéréseit, időt hagyva annak megfogalmazására, tudván, hogy a változás éveket, évtizedeket is igényelhet. De sikerül, mert támogató és értő segítőik vannak. Mára már fantasztikus egyéni eredményekről is be tudnak számolni, amely csökkenti a sztereotípiákat a telepen belül és azon kívül egyaránt, miközben fiatalok számára nyitották ki a világ kapuit. Ott van a 𝑷𝒂𝒓𝒕𝒏𝒆𝒓𝒔 𝑯𝒖𝒏𝒈𝒂𝒓𝒚 𝑨𝒍𝒂𝒑𝒊́𝒕𝒗𝒂́𝒏𝒚 is, amely pedig roma mediátorok képzésével, illetve interkulturális mediátorokkal dolgozik a romák befogadásán (inklúzióján), kisközösségi szinten, a helyi roma szakértők bevonásával. A 𝑭𝒐𝒓𝒆𝒔𝒆𝒆 𝑲𝒖𝒕𝒂𝒕𝒐́𝒄𝒔𝒐𝒑𝒐𝒓𝒕 keretében pedig én is tagja lehettem egy több éves program megvalósításának, amely a romák befogadását is érintette. 

𝐏𝐚́𝐫𝐭𝐟𝐨𝐠𝐨́ 𝐟𝐞𝐥𝐮̈𝐠𝐲𝐞𝐥𝐨̋𝐤𝐞́𝐧𝐭 és közösségépítő programok résztvevőjeként is megtapasztalhattam milyen kihívásokkal, környezeti és társadalmi hatásokkal kell megküzdeniük a roma csoport tagjainak. Pártfogó felügyelőként sokáig eszköztelenül, illetve csak a saját hozzáállásunkkal tudtunk jelen lenni a stigmatizált csoport tagjai között, akik számára valóban a legtöbbet az jelentette, ha elismertük, megismertük őket és igyekeztünk partneri viszonyt kialakítani velük. Később már mediációs tapasztalattal a puttonyban, a felügyeletem alá tartozó fiatalokkal és családjukkal együtt, a saját szükségleteik és lehetőségeik, terveik mentén igyekeztem pártfogolni. Rákérdeztem arra, hogy a fiatalnak milyen nehézségeik vannak, milyen megoldásokra találhatnak és mire lenne szükségük a változáshoz. Érzékelhető volt a változás, az együttműködésünkben mindenképpen.

A pártfogó felügyelet is, akár csak ezen programok megvalósítása a társadalom számára láthatatlan munkának számít.

Pedig ezek a szintek, színterek mind igazán fontosak és elismerésre méltóak, komoly állami szintű befektetést, erőforrásbővítést igényelnek, miközben társadalmi hasznosságuk felbecsülhetetlen. 

Szekeres Hanna a tanulmányának a végén javaslatot is megfogalmaz 𝐚𝐳 𝐢𝐝𝐞𝐚́𝐥𝐢𝐬 𝐛𝐞𝐚𝐯𝐚𝐭𝐤𝐨𝐳𝐚́𝐬𝐫𝐚, illetve arra vonatkozóan, hogy annak milyen pszichológiai üzeneteket és szemléleteket kellene tartalmazniuk: 

• 𝑨𝒛 𝒆𝒍𝒐̋𝒊́𝒕𝒆́𝒍𝒆𝒕𝒆𝒌 𝒕𝒆𝒓𝒎𝒆́𝒔𝒛𝒆𝒕𝒆́𝒏𝒆𝒌 𝒆́𝒔 𝒍𝒆́𝒕𝒆́𝒏𝒆𝒌 𝒂 𝒕𝒖𝒅𝒂𝒕𝒐𝒔𝒊́𝒕𝒂́𝒔𝒂

A résztvevők megismerik az előítéletesség természetét és nem tudatos jelenlétét a mindennapjainkban, a döntéseinkben, véleménynyílvánításunkban, ezáltal kiemelten fontos az önreflexió ösztönzése is. 

• 𝑨 𝒎𝒆𝒈𝒇𝒊𝒈𝒚𝒆𝒍𝒕 𝒗𝒊𝒔𝒆𝒍𝒌𝒆𝒅𝒆́𝒔 𝒆́𝒔 𝒉𝒆𝒍𝒚𝒛𝒆𝒕 𝒌𝒐̈𝒓𝒏𝒚𝒆𝒛𝒆𝒕𝒊 𝒎𝒂𝒈𝒚𝒂𝒓𝒂́𝒛𝒂𝒕𝒂́𝒏𝒂𝒌 𝒕𝒖𝒅𝒂𝒕𝒐𝒔𝒊́𝒕𝒂́𝒔

Megértetni, hogy egy társadalmi csoport elmaradása, hátrányos helyzete nem a képességek hiányát jelzi, hanem azt a környezeti tényezők, mint a diszkrimináció és az előítéletek és az ezekkel összefüggő történeti, társadalmi és szocializációs tényezők befolyásolják. 

• 𝑨 𝒄𝒔𝒐𝒑𝒐𝒓𝒕 𝒔𝒐𝒌𝒔𝒛𝒊́𝒏𝒖̋𝒔𝒆́𝒈𝒆́𝒏𝒆𝒌 𝒕𝒖𝒅𝒂𝒕𝒐𝒔𝒊́𝒕𝒂́𝒔𝒂

A sztereotipiák miatt homogén tömegként gondolunk a csoport tagjaira, akik azonban ugyanolyan sokszínűek, mint a többségi társadalom tagjai, csak utóbbiakkal valahogy sokkal elismerőbbek vagy épp elnézőbbek vagyunk. 

• 𝑨 𝒔𝒛𝒕𝒆𝒓𝒆𝒐𝒕𝒊́𝒑𝒊𝒂𝒄𝒂́𝒇𝒐𝒍𝒐́ 𝒑𝒆́𝒍𝒅𝒂́𝒌 𝒆́𝒔 𝒆𝒔𝒆𝒕𝒆𝒌 𝒕𝒖𝒅𝒂𝒕𝒐𝒔𝒊́𝒕𝒂́𝒔𝒂

A sztereotipiákkal szembeni példák és élettörténetek megmutatása és ezeken keresztül biztatni arra a résztvevőket, hogy felülírják a saját előítélteiket. 

• 𝑨 𝒔𝒛𝒕𝒆𝒓𝒆𝒐𝒕𝒊́𝒑𝒊𝒂́𝒌 𝒇𝒆𝒍𝒖̈𝒍𝒊́𝒓𝒂́𝒔𝒂 𝒆́𝒔 𝒆𝒍𝒐̋𝒊́𝒕𝒆́𝒍𝒆𝒕𝒆𝒔 𝒓𝒆𝒇𝒍𝒆𝒙𝒊𝒐́𝒌 𝒈𝒚𝒆𝒏𝒈𝒊́𝒕𝒆́𝒔𝒆́𝒏𝒆𝒌 𝒂 𝒈𝒚𝒂𝒌𝒐𝒓𝒍𝒂́𝒔𝒂 (𝒂́𝒕𝒊́𝒓𝒂́𝒔𝒂)

Az érintettekben kialakítani a nem sztereotipikus reflexiókat, tudatosan keresve azokat nem sztereotip példákat és információkat, amelyekre alapozhatnak. 

• 𝑬𝒈𝒚𝒆𝒏𝒍𝒐̋ 𝒔𝒕𝒂́𝒕𝒖𝒔𝒛 𝒎𝒆𝒈𝒕𝒆𝒓𝒆𝒎𝒕𝒆́𝒔𝒆 𝒂 𝒑𝒓𝒐𝒈𝒓𝒂𝒎𝒐𝒏 𝒃𝒆𝒍𝒖̈𝒍

Nagyon fontos, hogy a programok során minimalizáljuk az alá-fölérendeltséget a stigmatizált és a többségi csoport tagjai között, másrészről pedig a stigamtizált csoport tagjait meg kell jeleníteni szervezeti szinten is, pl. szervezőként vagy tanácsadóként. 

A resztoratív 𝐬𝐳𝐞𝐦𝐥𝐞́𝐥𝐞𝐭 alapján minden helyzet megoldása valamilyen formában már ott van az érintettekben, a konferenciák vagy a körök résztvevőiben, a folyamat pedig ennek feltárásában segít. Kompetenciákra épít, miközben az egyéni történeteken keresztül az addigi feltételezések, előítéletek, sztereotípiák is csökkennek. Ennek megfelelően a resztoratív szemlélet alapvetően is a kompetenciafejlesztést és a sztereotípiák lebontását célozza. A körök a leginkább egyenlőségen alapuló módszerek és fontos, hogy a saját és a résztvevők előítéleteit is folyamatosan képesek legyenek monitorozni és segíteni átfogalmazni. Így a fenti programoknak is elhagyhatatlan részei a resztoratív módszerek és technikák a közösségekkel való munka során. 

𝑴𝒊𝒏𝒅𝒆𝒛𝒆𝒌 𝒂𝒍𝒂𝒑𝒋𝒂́𝒏 𝒈𝒐𝒏𝒅𝒐𝒍𝒋𝒖𝒏𝒌 𝒄𝒔𝒂𝒌 𝒃𝒆𝒍𝒆, 𝒎𝒊 𝒎𝒊𝒏𝒅𝒆𝒏𝒕 𝒍𝒆𝒉𝒆𝒕𝒏𝒆 𝒆𝒍𝒆́𝒓𝒏𝒊, 𝒉𝒂 𝒏𝒆𝒎 𝒄𝒔𝒂𝒌 𝒂𝒛 𝒊𝒍𝒚𝒆𝒏 𝒑𝒓𝒐𝒈𝒓𝒂𝒎𝒐𝒌 𝒌𝒆́𝒑𝒗𝒊𝒔𝒆𝒍𝒐̋𝒊𝒓𝒆 𝒃𝒊́𝒛𝒏𝒂́𝒏𝒌 𝒂 𝒎𝒖𝒏𝒌𝒂́𝒕, 𝒉𝒂𝒏𝒆𝒎 𝒆𝒍𝒌𝒆𝒛𝒅𝒆𝒏𝒆́𝒏𝒌 𝒕𝒂́𝒓𝒔𝒂𝒅𝒂𝒍𝒎𝒊 𝒔𝒛𝒊𝒏𝒕𝒆𝒏 𝒊𝒔 𝒆𝒍𝒉𝒊𝒏𝒏𝒊 𝒆́𝒔 𝒆𝒍𝒉𝒊𝒕𝒆𝒕𝒏𝒊, 𝒉𝒐𝒈𝒚 𝒂 𝒓𝒐𝒎𝒂́𝒌 𝒇𝒐𝒏𝒕𝒐𝒔𝒂𝒌 𝒂 𝒕𝒂́𝒓𝒔𝒂𝒅𝒂𝒍𝒐𝒎 𝒔𝒛𝒂́𝒎𝒂́𝒓𝒂 𝒆́𝒔 𝒌𝒆́𝒑𝒆𝒔𝒆𝒌 𝒂 𝒇𝒆𝒋𝒍𝒐̋𝒅𝒆́𝒔𝒓𝒆, 𝒄𝒆́𝒍𝒋𝒂𝒊𝒌 𝒎𝒆𝒈𝒕𝒂𝒍𝒂́𝒍𝒂́𝒔𝒂́𝒓𝒂 𝒆́𝒔 𝒆𝒍𝒆́𝒓𝒆́𝒔𝒆́𝒓𝒆 𝒆́𝒔 𝒎𝒊𝒏𝒅𝒆𝒛𝒆𝒌𝒆𝒕 𝒍𝒂́𝒕𝒉𝒂𝒕𝒐́𝒗𝒂́ 𝒕𝒆𝒏𝒏𝒆́𝒏𝒌 𝒂 𝒎𝒊𝒏𝒅𝒆𝒏𝒏𝒂𝒑𝒐𝒌𝒃𝒂𝒏 𝒊𝒔!

Hivatkozás: 

Szekeres Hanna: KEDVELNI VAGY TISZTELNI? AZ ELŐÍTÉLETEK CSÖKKENTÉSE A MELEGSZÍVŰSÉG ÉS A KOMPETENCIA DIMENZIÓIBAN (Alkalmazott Pszichológia 2020, 20(4): 15–49.)

https://ap.elte.hu/wp-content/uploads/2021/05/2-2.pdf?fbclid=IwAR2no_Z_CCZP-8xzVFpMA9A51rmASFbO3e2iDrEv70XrCTww9wc9s9jm61g