Resztoratív szülőség

Olvasási idő: 2 perc

Egyik munkánk során egy ötödikes osztályban dolgoztunk, amelynek tagja volt egy szőke, kék szemű fiúcska. Még meg sem szólalt, de sugárzott belőle a magabiztosság és egyfajta bölcsesség. Sosem akarta átvenni a csoport hangadója szerepet, azonban ha szólt, annak súlya és hatása volt. A diákok egy csoportja egy nap durván megbántott egy tanárt. A fiú aznap nem volt az iskolában. Másnap, amint tudomást szerzett a történtekről az első dolga volt megkeresni a megsértett pedagógust és bocsánatot kérni a teljes osztály nevében. Önállóan, minden külső hatás nélkül érezte, hogy nem oké, ami történt és hogy nem maradhat szótlan. Képes volt felismerni, hogy határátlépés történt, amely egy ember méltóságát sértette meg, képes volt átérezni, hogy ez mit okozhatott és hozott egy döntést, hogy ebben nincs más lehetőség, mint felelősséget vállalni és kifejezni a sajnálatát, ha kell egyedül, de nem öncélúan, hanem a közösség érdekében.  

Érzékenység és belső tartás, ahogyan ezt a fiút jellemezni tudom. Két erős pillér, amely bízom benne, hogy végigkíséri az életben. Nem kérdés bennem, hogy ennek a gyermeknek tele a hátizsákja engedélyekkel, támogatással, bizalommal és hittel. 

A gyermekeim születése egy új dimenzóját nyitotta meg a resztoratív szemlélet adta lehetőségeknek. A kisfiaim érkezésével megérkezett annak felismerése is, hogy a mi felelősségünk eszközöket adni számukra ahhoz, hogy az élet kihívásaival képesek legyenek szembenézni. Az eszközök listáján a felelősségvállalás és önálló döntéshozatali képességek is szerepelnek, amelyek önértékelésüket és önbecsülésüket építik. Rendkívül fontos, hogy rendben legyenek önmagukkal és egyben nyitottak és érzékenyek legyenek másokra. A hibákat és a kudarcokat lehetőségként értékeljék arra, hogy valami jobbat alkothatnak. A legtöbb, amit számukra adhatunk a hit és bizalom önmagukban és a világban. 

Azt gondolom csak akkor lehetek hiteles szülő, ha mindaz, ami számomra fontos cél és amit a resztoratív szemlélet alatt képviselek, egyezik mindazzal amit a mindennapjaimban, mások felé is tanúsítok. Ha saját magam is képessé válok egy-egy nehezebb, akár konfliktusos helyzetben (vagy akár csak egy hír vagy társadalmi kérdés értékelése kapcsán) előbb mély levegőt venni, hátralépve megfigyelni, érzékelni önmagam és a másik oldalt, kérdéseket feltenni és ezek mentén megpróbálni megérteni a helyzetet, elfogadni azt, hogy másként láthatunk dolgokat, majd azon gondolkodni, mit tehetünk közösen. Nem egyszerű és nem is mindig sikerül elsőre, de mindig van lehetőség újrakezdeni, újragondolni. 

A gyerekek leginkább példákból tanulnak, folyamatosan szkennelve a környezetükben élőket, minket. 

A resztoratív szemlélet rajtuk keresztül és értük lett a mindennapok iránytűje számomra.