Minden bántalmazás, ami annak tűnik?

2022.09.01

Nagyon élesen él bennem két lány története, akiket évekkel ezelőtt pártfogoltam. Személyes adatokkal való visszaélés és más bűncselekmények elkövetése miatt kerültek a látókörünkbe. Az ügyészség indokolása alapján a két lány megszerezte egyik osztálytársuk FB oldalának belépési adatait, nevében szexuális szolgáltatásra utaló szövegekkel, ajánlatokkal, testrészekről készült fotókkal töltöttek fel és beszélgetéseket kezdeményeztek idegenekkel. A lány számára cselekedetükkel komoly sérelmeket, szégyenérzetet és megalázó helyzeteket okoztak. Tettükre hamar fény derült, de talán nem is akarták titkolni. Az iskolából azonban távozniuk kellett, új iskolába kerültek. Két éven keresztül dolgoztunk együtt, miközben megismerhettem történetüket, személyiségüket és hátterüket. Rengeteg düh és harag volt bennük, igazságtalannak érezték az ítéletet és az eljárást, nem hittek az igazságszolgáltatásban és a felnőttekben. Két intelligens, kedves lány volt, akik kiábrándultak a világból. 

Pár évvel ezelőtt egy fiú brutálisnak nevezhető módon megverte iskolatársát. A fiú kórházi kezelésre szorult, a sérülés bár nem lett maradandó, de komoly következményekkel járhatott volna. Az eset nyilvánosságra került és a verbális agresszió cunamija öntötte el az online teret. Az emberek ismeretlenül is a fiatal, azaz egy gyermek életét követelték, sajnos a szó szoros értelmében. 

A közös e két személyes történetben, hogy az érintettek saját megéléseire senki nem volt nyitott, annak nem adhattak hangot, és hogy mindenki kegyetlen bántalmazóként tekintett rájuk. 

Ezt itt most külön kihangosítanám: 𝑏𝑎́𝑟 𝑐𝑠𝑒𝑙𝑒𝑘𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑒𝑖𝑘 𝑡𝑖𝑝𝑖𝑘𝑢𝑠 𝑏𝑎́𝑛𝑡𝑎𝑙𝑚𝑎𝑧𝑜́ 𝑚𝑎𝑔𝑎𝑡𝑎𝑟𝑡𝑎́𝑠𝑛𝑎𝑘 𝑡𝑢̋𝑛𝑛𝑒𝑘, 𝑚𝑒́𝑔𝑠𝑒𝑚 𝑎𝑧, 𝑚𝑖𝑣𝑒𝑙 𝑚𝑖𝑛𝑑 𝑎 𝑘𝑒́𝑡 𝑒𝑠𝑒𝑡𝑏𝑒𝑛 𝑏𝑎́𝑛𝑡𝑎𝑙𝑚𝑎𝑧𝑎́𝑠𝑟𝑎 𝑎𝑑𝑜𝑡𝑡 𝑟𝑒𝑎𝑘𝑐𝑖𝑜́𝑟𝑜́𝑙 𝑏𝑒𝑠𝑧𝑒́𝑙ℎ𝑒𝑡𝑢̈𝑛𝑘.

A lányok az őket évek óta cinkelő, kiközösítő, verbális és kapcsolati formában is bántalmazó lánnyal szemben követték el szintén megalázó cselekményeiket.

A fiú pedig egy olyan fiúval szemben mutatott brutális agresszivitást, aki őt és társaikat szintén hosszú ideje vegzálta és cikizte, utolsó cseppként a hozzá legközelebb álló személlyel szemben volt minősíthetetlen. 

𝐌𝐢𝐧𝐝 𝐚 𝐥𝐚́𝐧𝐲𝐨𝐤, 𝐦𝐢𝐧𝐝 𝐚 𝐟𝐢𝐮́, 𝐢𝐥𝐥𝐞𝐭𝐯𝐞 𝐭𝐚́𝐫𝐬𝐚𝐢 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐳𝐭𝐞́𝐤 𝐤𝐨𝐫𝐚́𝐛𝐛𝐚𝐧 𝐭𝐨̈𝐛𝐛𝐬𝐳𝐨̈𝐫 𝐢𝐬 𝐚𝐳 𝐚́𝐥𝐝𝐨𝐳𝐚𝐭𝐨𝐤 𝐯𝐢𝐬𝐞𝐥𝐤𝐞𝐝𝐞́𝐬𝐞́𝐭 𝐞́𝐬 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧 𝐚𝐥𝐤𝐚𝐥𝐨𝐦𝐦𝐚𝐥 𝐤𝐞́𝐫𝐭𝐞𝐤 𝐢𝐬 𝐬𝐞𝐠𝐢́𝐭𝐬𝐞́𝐠𝐞𝐭, 𝐚𝐳𝐨𝐧𝐛𝐚𝐧 𝐚𝐳 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐫𝐞 𝐞𝐥𝐦𝐚𝐫𝐚𝐝𝐭. 

A CÉRNA PEDIG ELSZAKADT. 

Ugyanúgy, mint legkegyetlenebb és egyben legszomorúbb tragédiáknál, az iskolai lövöldözések esetében, amelyek legtöbbjének hátterében fellelhetőek az elkövetővel szembeni szisztematikus bántalmazás tipikus formái. 

A bántalmazás jelensége kapcsán nem csak a bántalmazó szerep az, amely a közösségre veszélyes magatartásokat eredményezhet. 

A ʙᴀ́ɴᴛᴀʟᴍᴀᴢᴀ́s, ᴀᴍᴇɴɴʏɪʙᴇɴ ʜᴏssᴢᴜ́ ɪᴅᴇᴊᴇ ᴛᴀʀᴛ ᴇ́s ᴀᴢ ᴀ́ʟᴅᴏᴢᴀᴛɴᴀᴋ ɴɪɴᴄs ᴠᴀʟᴏ́ᴅɪ ᴋᴀᴘᴀsᴢᴋᴏᴅᴏ́ᴊᴀ, ᴛᴇʟᴊᴇsᴇɴ ʙᴇᴅᴀʀᴀ́ʟʜᴀᴛᴊᴀ ᴀ ɢᴀ́ᴛᴀᴋᴀᴛ ᴇ́s ᴀᴢ ᴇ́ssᴢᴇʀᴜ̋ ɢᴏɴᴅᴏʟᴋᴏᴅᴀ́sᴛ. Aᴢ ᴀ́ʟᴅᴏᴢᴀᴛᴏᴋ ᴀ ʜᴏssᴢᴜ́ ɪᴅᴇᴊᴇ ᴛᴀʀᴛᴏ́ ʙᴀ́ɴᴛᴀʟᴍᴀᴢᴀ́sʀᴀ ᴋᴇ́ᴛғᴇ́ʟᴇ ᴍᴏ́ᴅᴏɴ ʀᴇᴀɢᴀ́ʟʜᴀᴛɴᴀᴋ. Mᴀɢᴜᴋ ᴇʟʟᴇɴ ᴠᴀɢʏ ᴍᴀ́sᴏᴋ ᴇʟʟᴇɴ ғᴏʀᴅᴜʟɴᴀᴋ. Mɪɴᴅ ᴀ ᴋᴇᴛᴛᴏ̋ ᴋɪᴍᴇɴᴇᴛᴇʟᴇ ʟᴇʜᴇᴛ ᴛʀᴀɢᴇ́ᴅɪᴀ. Uᴛᴏ́ʟᴀɢ ᴘᴇᴅɪɢ ʜɪᴀ́ʙᴀ ᴋᴇʀᴇsᴜ̈ɴᴋ ʙᴜ̋ɴʙᴀᴋᴏᴋᴀᴛ.

Nincs két egyforma ügy, nincs két egyforma ember és nincs két egyforma történet sem. Azonban 𝘃𝗮𝗻 𝗺𝗼́𝗱 𝗺𝗲𝗴𝗻𝘆𝘂𝗴𝘁𝗮𝘁𝗼́ 𝗺𝗼́𝗱𝗼𝗻 𝗿𝗲𝗻𝗱𝗲𝘇𝗻𝗶 𝗮 𝘀𝗲́𝗿𝗲𝗹𝗺𝗲𝗸𝗲𝘁, amelyek gyermekek esetében még inkább követendő, minden körülmények között. 

A fenti esetekben a két lány egy életen át viszi magával csalódottságát, amiért csak az ő magatartásuk érte el azt a szintet, amelyre a felnőtt világ reagált. 

Mindig van legalább két történet, amelyek ismerete nélkül nem szabad értékelni, értelmezni, megoldani, felelősöket keresni, ítélkezni. 

Hagyjuk meg az értelmezés és a feldolgozás esélyét az érintetteknek, ehhez pedig legyünk támogatóak, erősítsük a felekben a külső segítség bevonásának szándékát, a sérelmek kezelésének elérhető módjait, a resztoratív technikákat, amennyiben pedig eljárás indul, a büntetőügyekben lefolytatható közvetítői eljárás kezdeményezését, amely szintén resztoratív módszerek megvalósításával és szemléletével támogatja az érintetteket a feldolgozásban. 

De a legnagyobb hangsúlyt a megelőzésre kell fordítani, ehhez pedig minden intézmény feladata kell, hogy legyen a szemléletváltás és a megfelelő bántalmazásellenes/konfliktuskezelő protokoll kidolgozása, amelyekhez sok szervezet nyújt külső, támogató segítséget (www.kerib.hu). Egy ilyen döntés meglépése növeli a vezetői kompetenciákat.