Olivér és Martin története 3.- A mediáció 

Ebben a részben azt mutatom be, hogy a helyreállító (resztoratív) igazságszolgáltatás milyen megoldást nyújtott Olivér és Martin számára.

A történet feldolgozása resztoratív módszerrel, mediációval

A verekedést követő nyomozati szakasz során Martin és Olivér, valamint szüleik sok kérdésre kellett, hogy válaszoljanak. Az egyik ilyen kérdés az volt, hogy hozzájárulnak-e, hogy az ügyet közvetítői eljárásra utalják, amennyiben annak minden feltétele adott. Ügyvédeik segítettek számukra értelmezni, hogy ez pontosan mit is jelent.

Olivér és szülei eleinte elutasítóak voltak a mediáció lehetőségével, végül ügyvédjük javaslatára megadták hozzájárulásukat. Olivér számára fontos volt, hogy a büntetőeljárás gyorsan lezárásra kerüljön, hogy végre elfeledhesse az egészet.

A szülők számára azonban rengeteg lelki sérelmet okoztak a történtek és további anyagi nehézséget jelentett Olivér kezelése és rehabilitációja is. Bíztak abban, hogy a közvetítői eljárással ezeken a terheken enyhíthetnek és megnyugtató volt számukra, hogy ez egy lehetőség, hiszen ha nem sikerül megegyezniük, a büntetőeljárás folytatódik.

Martin és szülei részéről a válasz egyértelmű igen volt. Martin nagyon sokszor gondolt arra, hogy Olivérrel beszéljen, hogy elmondhassa, mennyire sajnálja tettét, de az első lépés megtételében akadályozták félelmei, tartott Olivér és szülei elutasításától, haragjától.

Szülei bíztak abban, hogy sor kerülhet a személyes beszélgetésre az áldozattal és családjával. Nagyon féltették fiúkat az esetleges következményektől, hajlandóak lettek volna bármire, hogy enyhítsenek azok súlyosságán.

Az ügyész minden körülményt mérlegelve és a felek kérését figyelembe véve úgy döntött, hogy a büntetőeljárást felfüggeszti és az ügyet közvetítői eljárásra utalja.

A közvetítői eljárás lefolytatására 6 hónap állt rendelkezésre. Amennyiben az eredményesen lezárul a büntetőeljárás is megszüntetésre kerül.

2007 óta a jogrendszerünk lehetőséget ad arra, hogy bűncselekmény érintettjei esetüket közvetítői eljárás keretében rendezzék. A közvetítői eljárás keretében a közvetítő resztoratív (helyreállító) módszereket alkalmazhat. Ezen módszerek lényege, hogy az áldozat és az elkövető, illetve a közösségeik képviselői egy független, mindenki érdekeit egyenlő mértékben képviselő szakember (mediátor) segítségével, egy biztonságos térben képessé váljanak megbeszélni a történteket, feltárva annak lehetséges okait és következményeit, majd együtt próbáljanak valami olyan megoldást találni a keletkezett sérelmekre, amellyel a történteket mindenki számára elfogadható módon le tudják zárni. Mindeközben a felek közötti kapcsolat is helyreállítódik.

Az első megbeszélésre a fiatalok szüleikkel érkeztek. Rövid várakozásuk alatt semmilyen interakció nem történt a két család között. A fiatalok a helyiség két legtávolabbi pontján helyezkedtek el, Olivér ülve, kezét tördelve, Martin pedig fel-alá járkálva volt jelen. Üdvözöltem őket, majd megkezdtük a mediációs folyamatot, amely végül 3 alkalmat és közel 9 együtt töltött órát vett igénybe.

A resztoratív folyamatokban a sérelmek kezelése kapcsán 3 fontos kérdésre keressük a válaszokat:

Mit történt?

Kit és hogyan érintettek a történtek?

Mire lenne szükség, hogy a sérelmek enyhüljenek?

Mediátorként feladatunk a felek kommunikációjának segítése, hogy képessé váljanak egymás meghallgatására, szükségleteik megfogalmazására és hogy végül az áldozat igényeire és az elkövető lehetőségeire figyelemmel közösen találjanak jóvátételt a sérelmek enyhítésére.

Az első alkalom főként a történések és a következmények átbeszélése köré épült, tele nehéz történettel, megéléssel.

Elsőként Olivért kértem, hogy mondja el néhány mondatban, hogy mi is történt. Nehezen tudott beszélni a történtekről, sok mindenre nem is emlékezett tisztán és abszolút jellemezte a fiatalok szűkszavúsága, visszahúzódása. Számára időt kellett adni arra, hogy megérezze, itt valóban kíváncsiak a véleményére, megéléseire.

Szülei azonban részletesen és rendkívül sokféle érzelemmel átitatva meséltek a mögöttük lévő időszakról. Elmondták, hogy mennyire megrémítette őket a rendőrség telefonhívása, amelyből értesültek arról, hogy Olivért kórházba szállították. Majd, hogy milyen volt a kórházban szembesülni gyermekük sérülésének súlyosságával, milyen volt látni felismerhetetlenségig összetört arcát. Könnyeikkel küszködve meséltek a hosszú és bizonytalan napokról a rehabilitációig. Sok-sok düh és rengeteg bizonytalanság volt bennük, amelyen az idő egyáltalán nem enyhített. Az erős, feltolódó érzelmek miatt többször meg kellett szakítani a folyamatot, megnyugtatva a családot, főként az édesanyát.

Martin első felszólalásakor zavart volt, nehezen kommunikált, azonban a kérdések segítették. Elmondta, hogyan élte meg ő az aznapi történéseket. Megfogalmazta, hogy mennyire dühös volt Olivérre, amiért Rékával lekezelően és erőszakosan bánt. Ezt Olivérnek és szüleinek nehéz volt hallani, erre többször vissza is jeleztek Martinnak, aki szó nélkül türte az olykor komorabb megnyilvánulásokat.

Miután újból szót kapott azonban már azzal folytatta, hogy dühe ellenére mennyire meglepte, hogy végül képes volt megütni Olivért és ledermedt, amikor látta Olivért összeesni. Bizonytalanság, félelem és érthetetlenség lettek a legmeghatározóbb érzései. Semmivel sem tudta magyarázni tettét.

Szülei megtörten, szemüket lesütve hallgatták az addigi beszámolókat. Az édesanya elmondta, hogy szülőként lényegében hasonlóan élte meg a rendőrségi telefonhívást, a rendőrségi meghallgatások során megtapasztalt ridegséget és félelmüket a következmények miatt. Megdöbbentette őket, amit fiuk tett. És azóta is azt keresik, hogy mi vezethette erre. Hiszen sosem volt agresszív.

Olivért Martin felelősségvállalása képessé tette, hogy nyitottabban kezdjen mesélni.

Mesélt sérüléséről, a kórházi ápolásáról és arról, milyen érzés volt látni szülei aggodalmát. Szűkszavúsága idővel enyhült, így félelmeit is fel tudta tárni. Beszélt utazási nehézségeiről, hogy retteg buszra szállni, így minden nap szülei és családtagjai támogatására szorul.

Martin végig figyelmesen hallgatta Olivért, majd mikor szót kapott, szinte nyomban kifejezte sajnálatát és bocsánatkérését Olivér felé.

A három órás beszélgetés végére a fiatalok zártsága felengedett, Olivér szüleiben azonban továbbra is munkálkodtak a nehéz érzések. Olivér a beszélgetés végére elfogadta Martin bocsánatkérését, őszintének ítélte meg, szülei azonban kifejezték, hogy számukra ez nem elég, nagyon sok bennük a harag, nem tudnak a hosszú hetek fájdalmán túllépni és nehezen állnak fel, de nyitottak a folytatásra.

Sok-sok kérdés és a biztonságos tér megtartása elvezette ezt a két 16 éves fiatalt ahhoz, hogy meghallják egymást és nyitottan legyenek képesek beszélni. Az első alkalom az ő közeledésüket segítette elő.

A következő alkalommal a két család az iroda előtti váróban - bár még mindig távolságtartóan, de - üdvözölte egymást.

A beszélgetést azzal a kérdéssel folytattuk, hogy mire lenne szükségük ahhoz, hogy a kialakult sérelmeikre jóvátételt találjanak, hogy a sérelmek rendeződjenek. 

Olivér családja megfogalmazta, hogy anyagilag milyen kiadásaik keletkeztek (pl. a kórházi kezelés, munkából kiesés, ügyvédi, szakértői, utazási költségek), így anyagi és érzelmi sérelmeiknek kompenzálásaként közel 800.000 forintra tartottak igényt.

Martin és szülei megértőek voltak a kért összeggel, nem kifogásolták annak jogosságát, azonban kifejezték azt is, hogy az ő anyagi lehetőségeik igazán szűkösek. Kérdésre elmondták, hogy ez mit is jelent pontosan, hogy mit gondolnak az anyagi jellegű jóvátétel nyújtásáról. Mindenképpen szeretnék kompenzálni a sérelmeket valamilyen mértékben, de mivel egy kisebb vállalkozást vezetnek, nem rendelkeznek nagymértékű megtakarítással. Egy kisváros egyik virágboltját üzemeltetik. Egy személyautójuk és egy kisteherautójuk van. Mind a kettő több mint 10 éves, de a személyautót már meghirdették eladásra, így annak árát, azaz 400.000 forintot tudnak felajánlani.

Olivér szüleitől megkérdeztem, hogy mit jelent számukra az általuk kért összeg mértéke. Elmondták, hogy fontos számukra, hogy az, amit Martin és családja tud nyújtani, valamennyire ellensúlyozza az általuk elszenvedett sérelmeket, bár nem gondolják, hogy valaha is kompenzálható lesz mindaz a sérelem, amit Martin okozott.

- Ha valami könnyen előteremthető, azzal Martin még nem fogja érezni mindannak a súlyát, amit Olivérnek és nekünk okozott. És hogyan is érzékelné, ha a szülei teremtik elő azt az összeget?!

- Azt gondolom, nagyon fontos, amit most megfogalmazott! - mondtam. Ezek szerint Önök számára kiemelten fontos lenne, hogy Martin tényleges felelősségvállalása is tükröződjön a jóvátételben? 

- Igen, azt hiszem ez jól érzékelteti, mit is szeretnénk. 

- Most, hogy valamennyire megismerték Martin és szülei hátterét, mit gondolnak: a kért jóvátétel számukra teljesíthető-e és szolgálja-e ezt a célt?

Elgondolkodtak és hosszas mérlegelés után válaszoltak, hogy úgy vélik a teljes összeghez nem ragaszkodhatnak, nyitottak a felajánlott összegre, ha sikerül olyan megoldást találniuk, amelyben Martin aktív felelősségvállalása is kifejeződik. Martinban és szüleiben tisztességes embereket ismertek meg, akik tenni akarását őszintének látják, így bíznak abban, hogy közelíteni tudnak.

Ezt követően Martint kértem, hogy mesélje el, hogyan telnek a napjai.

Megerősítően hatott rá, hogy Olivér szülei a kezdeti ellenszenvet követően pozitív visszajelzést adtak, így bátran belekezdett a válaszadásba. 16 évesen még iskolába jár és asztalosnak tanul, amit nagyon szeret és komoly tervei vannak. A suliban igyekszik jól teljesíteni, főleg a nyelvtanulás foglalkoztatja, mert tudatosan készül külföldi tapasztalatszerzésre. Mindezek mellett mindenben igyekszik segíteni szüleinek. Hétvégenként a nagypapáját is támogatja, aki a szomszéd településen él. Hozzá autóval járt át eddig, de mivel a kocsijukat el kell adniuk, így ezt a távot biciklivel fogja majd megtenni. Külön asztalosmester mellett is folytat gyakorlatot hetente 3 napon. Nincs hobbija, illetve ideje nincs rá, a kevés szabadidejét filmnézéssel és barátnőjével tölti. 

Beszámolója alapján egy felelősségteljes és érett fiatal jelent meg előttünk, aki gondoskodó, és akire lehet számítani.

Az édesanyja Martin felszólalását követően sóhajtott egyet, majd így szólt:

- Most látom igazán, hogy mennyi terhet teszünk rád és te minden téren próbálsz helytállni. Lehet, hogy a történtekre is ez a magyarázat?

Ekkor Martin hálás szemmel tekintett anyukájára és egy halk "talán"-nal adott visszajelzést.

Martint arra kértem, hogy azzal, hogy már ismeri a másik fél igényeit és a saját lehetőségeiről is beszéltünk, gondolja végig, hogy mi lenne az az érték az életében, amely számára igazán fontos, és amelyet fel tudna ajánlani Olivérnek.

Majd hagytam gondolkodni és Olivérhez fordultam, hogy ő számára mi lenne a fontos, mit jelentett számára az eddigi beszélgetés. Az előző alkalomhoz képest nagyon sokat mesélt magáról, terveiről, az egyetemről, hogy ő is szeretne külföldön tapasztalatot szerezni.

Idővel kiderült, hogy a két fiatal között sok a hasonlóság, mind a ketten konkrét célokkal és jövőképpel rendelkeznek, felvételire és szakma megszerzésére is készülnek.

Amit leginkább szeretne: elfelejteni az ügyet, lezárni, hogy már ne kelljen újabb hatóság előtt megjelenni és szeretne végre továbblépni.

- Örülök, hogy sikerült Martinnal ez a találkozás és látom rajta, hogy megbánta, ez nekem segít. Ma már sokkal könnyebb volt eljönnöm, és találkoznom vele. Bár nehéz, hogy vissza kell emlékeznem az aznap történtekre, de már látom, hogy egyikünk sem volt jó passzban. Sok mindent át kellett nekem is gondolnom.

Ezen a ponton édesapja, végigsimította Olivér fejét, miközben elismerően ránézett. 

- Ha benne vagy, erről majd beszéljünk még!

Martin felé fordultam, bízva abban, hogy választ talált a kérdésemre. Martin kihúzta magát és közölte:

- Nincsenek különösebb értékeim, drága cuccaim, nem ragaszkodom tárgyakhoz sem. Számomra a szabadidőm a legfontosabb érték, amely felett tényleg én rendelkezem, nincs másom amit felajánlhatnék. Ezzel lehet valamit kezdeni?

Amikor megkérdeztem, hogy mit gondolnak, Olivér szülei hosszú ideig nem szólaltak meg, csak néztek maguk elé. Úgy érzékeltem, hogy egy szünet segítene nekik, ami alatt megbeszélhetik a hallottakat. Majd a szünet után az anyuka szólalt meg, a korábbi támadó hangnemnek nyoma sem maradt.

- Ezzel a felajánlással egyértelművé vált számunkra, hogy Martin egy érett és felelősségteljes fiatal, nagyon meglepett bennünket. Teljesen más ember, mint amilyennek elképzeltük. Bár azt hiszem, hogy a sérelem, amit a fiamnak okozott nem feledhető, de könnyebb most már így, elfogadhatóbb. Egyáltalán nem ilyen végkifejletre számítottunk, de ez mindannyiunknak segített. És azt is megfogalmaztuk magunknak, hogy nem elég a fiúkkal szemben elvárásokat megfogalmazni, szülőként több figyelmet is kell biztosítanunk. Elfogadjuk Martin felajánlását, mert tényleg úgy látjuk, hogy a részéről a lehető legnagyobb felajánlást tette, ezzel és a szülők által felajánlott összeggel lezártnak tekintenénk a történteket.

A megállapodás részleteinek kidolgozása már nem fért bele ebbe az alkalomba, mert szerették volna, azt jól végiggondolni, így újabb időpontot tűztünk ki.

Ez a szakasz igazán nagy áttörést hozott, a folyamat során a két család egyre inkább nyitott egymás felé, betekintést nyertek egymás életében és jobban megismerték egymás személyét is. 

"Ellenség az, akinek a történetét még nem ismered!" /Gene Knudsen Hoffman/

Az utolsó alkalommal, a megbeszélés előtt a két család a váróban egymás társaságában állt, beszélgettek és nagyon barátságos volt már a hangulat.

A megállapodás kidolgozása során részletesen megfogalmazták, hogy Martin 3 hónapon át, heti 1 alkalommal, mely napokon, mettől-meddig és milyen tevékenységet tölt velük. Volt, hogy Olivérrel sportoltak közösen, volt hogy Olivér szüleinek segített a ház körüli tevékenységekben. Számos variációt végiggondolkodtak, kellő rugalmasságot is hagyva a változásokra, tisztelettel egymás irányában.  Anyagi jóvátételként pedig a felajánlott 400.000 forint is átadásra került.

A megállapodás teljesítéséről személyesen adtak visszajelzést a határidő leteltével, közösen jöttek el hozzám, amivel egyértelműen jelezték, hogy a konfliktusukat feloldották.

A folyamat során Olivérben és a szüleiben is enyhültek a rossz érzések. Már nem éreztek dühöt Martinnal szemben, hiszen a beszélgetések lehetőséget teremtettek arra, hogy jobban megértsék a történteket és megbizonyosodjanak róla, hogy az elkövető nem feltétlen egy gonosztevő, akitől a fiukat félteniük kellene. Martin megbánása és aktív felelősségvállalása, együttműködése meggyőző volt valamennyiük számára.

A jóvátétel nyújtásával a közvetítői eljárás eredményesen lezárult, amelynek köszönhetően az ügyészség megszüntette a büntetőeljárást Martinnal szemben.

(A leírt folyamat valós esetet mutat be, azonban a személyes jellemzőket, életkörülményeket megváltoztattam. A folyamat felépülése, a megélések, a kimondott gondolatok és a jóvátétel azonban kulcsjellemzők, azokban a valóság megjelenítésére törekedtem.)

Szembenézni az áldozattal és felelősséget vállalni tettünkért igazán nehéz, de megéri, hiszen érzékelhető, ahogyan megfelelő keretek között Olivér is gyógyulhatott és Martin is lehetőséget kaphatott a helyreállításra. A tanulságok levonása pedig segíthet elkerülni a hasonló helyzeteket. 

A resztoratív folyamat során a felek lehetőséget kapnak arra, hogy kifejezzék érzéseiket, megfogalmazhassák szükségleteiket, miközben megismerik a másik felet is. Ezáltal enyhülnek a másikkal szemben kialakult ellenérzések, félelmek, hiedelmek. Az áldozatok válaszokat kaphatnak legfontosabb kérdéseikre, miközben a bűncselekménnyel elveszített kontrollt is visszanyerik, hiszen hatással vannak az ügy kimenetelére. Az elkövetőknek lehetőségük nyílik arra, hogy kifejezzék bocsánatkérésüket, és felelősséget vállaljanak tettükért. 

Amennyiben ezen folyamat során a felek támogatásban is részesülnek (család, barátok...által), a megoldások még teljesebbek lehetnek és a közösség számára is fontos erőforrás, ha a keletkezett problémákra közösen, támogatóan próbálnak válaszokat találni.

Fiatalok esetében különösen fontos, hogy a helyreállító eszközöket helyezzük előtérbe a sérelmet okozó cselekményeikre adott reakciók során. Ez az eset két különösen érett és érzékeny fiatal története, de a resztoratív folyamatban bármely fiatal képessé válhat önmagához mérten érni és fejlődni. 

 Így zárult Olivér és Martin története. Mit gondolsz erről a kimenetelről? Milyen kérdések merültek fel benned? Téged mi motiválna, hogy részt vegyél egy ilyen folyamatban? Vagy éppen mi hátráltatna? Írd meg nekem, gondolkodjunk együtt!