Resztoratív szemlélettel kapcsolódni
Olvasási idő: 3 perc
A híreket olvasva és végiglapozva a közösségi oldalak bejegyzésein érezhető, hogy az emberekben megnőtt a bizalmatlanság egymás iránt és egyben felerősödtek a énvédő mechanizmusok is. A közösségi kommunikáció arctalansága lehetőséget ad a félelmeink és a frusztrációink megélésére. Nem cél a másik megértése, míg engem nem értenek. Versenyfutás zajlik a kinek nehezebb körforgásában és főként abban, hogy kinek van igaza.
Mennyire más volt egy évvel ezelőtt, a pandémia kezdetén. Hihetetlen történetek, lélekemelő videók kaptak szárnyra a világhálón, amelyekbe kapaszkodni lehetett, amely igazolta, hogy lám, az emberek mégis képesek a nehéz helyzetekben összetartani és tenni a közösségükért. Mostanra mintha ezek a kezdeményezések elhaltak volna vagy csak kevésbé lettünk fogékonyak rá. Úgy tűnik berendezkedtünk erre az új és szorító helyzetre és egyben lemondtunk az emberekről, a "józan" gondolkodásról. Várjuk a végét és néha látjuk is, de mintha csak mosolyogna ránk kajánul, majd elveszne a horizonton. Ebbe így igazán nehéz kapaszkodni, ebből igazán nehéz erőt meríteni.
És mindeközben az online világ másik szegletében....
Én is online dolgozom, tartom a képzéseimet, van hogy egyedül, van hogy társsal. Van, hogy egy napot, van hogy többet töltök/töltünk együtt diákokkal, felnőttekkel, dolgozó emberekkel zoomon, teamsen, meet-en és még sok más platformon. Mesélek nekik a munkámról, a resztoratív szemléletről, kérdezzük őket az érzéseikről, megéléseikről, nehézségeikről, veszteségeikről és a boldog perceikről. Közben játszunk és folyamatosan visszajelzéseket kérünk és adunk, van hogy táncolunk, van, hogy filmet nézünk és értékelünk. Ők folyamatosan épülnek és mi elismerünk. Előbb csak kinyílnak és beszélnek magukról, majd a másikhoz fordulnak, mert kíváncsiak lettek rá. Épülnek egyénként és csoportként. És minden alkalommal hazavisznek valamit. Egy módszert, egy kérdést, egy elismerést, amire eddig még senki nem adott visszajelzést és az élményt, hogy milyen csoportban működni, dolgozni. Azonban mi is folyamatosan tanulunk és pakoljuk a hátizsákunkat.
Társaimmal együtt minden alkalom és tréning után veszünk egy nagy levegőt, belemosolygunk a kamerába és megállapítjuk, hogy ez mennyire jól esett. Számunkra ez a valóság, a közösség ereje az online platformokon is működhet. És bár néha mi is hajlamosak lennénk azt hinni, hogy az emberek baromira érzéketlenné váltak, a való élet igazolja, hogy az értékes kapcsolódás minden ember alapvető szükséglete.
Ha megteremtjük a teret arra, hogy az emberek kérdezhessenek, ha felállítjuk a kereteket az egymást tisztelő és elfogadó kommunikáció lehetőségére, valamint ha elismerünk minden erőfeszítést és próbálkozást az együttműködésre, megtapasztalhatjuk, hogy az egyének csoportban konstruktívvá és kreatívvá válnak, készen önmaguk képviseletére a közösség érdekeinek a figyelembevételével.
A resztoratív szemlélet a személyes kapcsolatok és a közösségi kapcsolódások megbomlott egyensúlyának a helyreállításában, a közösség épülésében és megerősítésében is nagy szerepet kap.
Ahhoz, hogy közösségeinkben ez az egyensúly megteremtődjön és fenntartható legyen szemléletváltás szükséges. Ennek fókusza pedig épp az, hogy a ma oly jellemző én-központú világnézetet eggyel hátrébb sorolva, a közösségi értékekkel kezdjünk el foglalkozni. Ez nem jelenti az egyéni vágyakról, szükségletekről való lemondást, sőt ezek nagyon fontos motorjai a szemléletnek. A cél a közösség működtetése az egyéni érdekek, érzelmek, szükségletek figyelembevételével, készen azok oly mértékű alakítására, amellyel még az egyén és már a közösség is elégedett lehet.
"Senki sem önálló sziget, és ha felismerjük, hogy mennyi szállal kötődünk embertársainkhoz, sokkal jobban megérthetjük egymás tetteit." /Desmond Tutu/